Ady
Endre:
Magyar
jakobinus
dala
Ujjunk
begyéből
vér
serken
ki,
Mikor
téged
tapogatunk,
Te
álmos,
szegény
Magyarország,
Vajjon
vagy-e
és
mink
vagyunk?
Ezer
zsibbadt
vágyból
mért
nem
lesz
Végül
egy
erős
akarat?
Hiszen
magyar,
oláh,
szláv
bánat
Mindigre
egy
bánat
marad.
Dunának,
Oltnak
egy
a
hangja,
Morajos,
halk,
halotti
hang,
Árpád
hazájában
jaj
annak,
Aki
nem
úr
és
nem
bitang.
Meddig
lesz
még
úr
a
betyárság
És
pulya
had
mi,
milliók?
Magyarország
népe
meddig
lesz
Kalitkás
seregély-fiók?
|
Vajjon
lehet-e
jobbra
várni?
Szemünk
és
lelkünk
fáj
bele,
Vajjon
fölébred
valahára
A
szolga-népek
Bábele?
Hiszen
gyalázatunk,
keservünk
Már
ezer
év
óta
rokon.
Mért
nem
találkozunk
süvöltve
Az
eszme-barikádokon?
Mikor
fogunk
már
összefogni?
Mikor
mondunk
már
egy
nagyot
Mi,
elnyomottak,
összetörtek,
Magyarok
és
nem-magyarok?
Bús
koldusok
Magyarországa,
Ma
se
hitünk,
se
kenyerünk,
Holnap
már
minden
a
mienk
lesz,
Hogyha
akarunk,
ha
merünk.
|